…mint kapni. Ez egy olyan mondás, amit valószínű azért találtak ki, hogy megadják az erkölcsi nevelés alappilléreit.
Amúgy igaz mondat ez, csak el lett csépelve…?? Már az elcsépelve kifejezés is el lett csépelve..??
Nincsen ezzel semmi gond, amíg az ember nem muszájból, nem megfelelési kényszerből, és úgy unblock nem kényszerből ajándékoz. (szokták volt mondani) Ajándékoz időt, energiát, pénzt, segítséget. Minden nap ezt csináljuk, minden nap minden percében. Vagy adunk, vagy kapunk. (Ellenkező esetben “nem adunk”. De ez nem jelenti azt hogy elveszünk, és maga a kapás sem az adás ellentéte. A hétköznapokban legalábbis nem. Inkább az az ellenkező eset, hogy önző, érzéketlen tuskók vagyunk… és van egy másik verzió is, arra mindjárt kitérek.)

De van-e gond azzal a fajta ajándékozással, amiért viszonzást vár az ember?
Teszem fel, egy vendéglátós kedvessége ajándék-e, vagy szimplán a munkájához tartozik? Munkaköri leírás mosolyogni, egy apró kedves gesztust tenni? Általában nem hiszem, hogy írásban foglaltatnak ezek. Mégis, ha megteszik, ajándékoznak valamit. Egy kis pozitív energiát. Attól nekik nem lesz kevesebb, sőt inkább több, mert viszonzásra talál akár a mosoly, akár egy plusz süti a kávé mellé. És jön is egy másik kérdés. Viszonozzák. Hogyan is? Visszamosolyog, és jattot ad. Megköszöni. Akkor most  megajándékozták egymást?

Amikor felajánlottam egy Karácsonyi ajándékozós játékban valamit, több szempont is vezérelt. Nem titok: egy kezdő vállalkozásnak sokat kell először adni, hogy aztán kapjon is vissza valamennyit. Régebben nem tudom, hogyan működött a hirdetés, ezért ebbe nem mennék bele. A mai nap, és legfőképp magam-magamnak úgy mennek csak a dolgaim, ha adok. Ha adok ötletet, ráfordított időt, ha adok egy készítményemet. Minél többet, annál több jön vissza. Lehet nem ma, és nem holnap, ezt hívják szívességbanknak. Megtérül a befektetett energia, előbb-utóbb. De aki nem ad be ebbe a bankba semmit, (és itt jön a másik verzió, ami nem az önzőség, hanem —>) aki van olyan –>butus, hogy azt gondolja, neki nem kell, akkor az nem is kap semmit. Vagy ha véletlenül mégis, az még jobban erősíti benne ezt a fajta nézetét, ezért a későbbiekben is ezt fogja folytatni. (Aztán persze vannak mázlisták is, meg olyanok, akik fogalmam sincs hogy csinálják… Hát én nem tartozom egyik csoportba se. Én a küzdő csoport tagja vagyok. 😉 )

És hogy most kényszerből adtam-e felajánlást, vagy viszonzást várok-e el? Természetesen nem és igen. Nem kényszerített senki, és várok vissza valamit. Azt hogy örüljenek és használják egészséggel. Hogy aztán lesz-e a későbbiekben nekem hasznom ebből az egészből..? Talán mindegy is. Megtettem, amit tettem. Megadtam az esélyt “egy kis reklámra”. Ápoltam ezzel a kapcsolataim, valaki lelkét, hisz nyerni jó, és magam lelkét, mert adni jó. És konkrétan “pont” van a történet végén. Nem süketelnék olyan dumával, hogy formálom a jellemvonásaim. És azt sem állítom, hogy kizárólag a reklám miatt adományozok.

Két dolog van, amit már megtanultam (és most idevág) :

1. Semmi nem fehér vagy fekete. Ez rám, az érzéseimre, gondolataimra, nézeteimre is vonatkozik.

2. A megérzésekre tényleg oda kell figyelni. Hiába is olyan nehéz ez. Muszáj. Ha valami ellen tiltakozik a tested-lelked, ne csináld.

Az én testem-lelkem tiltakozik az ellen, hogy “ne adjak”. Mondhatni ösztönből, zsigerből, vérből (családi szokás) adok.
Nem tudom, tanulható-e ez. A nevelő célzatú mondás, miszerint jobb adni, mint kapni, hathat-e olyan emberekre, akikben nincs meg ez alapból?
De tényleg meglehet, hogy ösztön ez, mint a járás… Azt is tanuljuk ugyan, sok gyakorlással, de eredendően képesek vagyunk rá. Ezért meg is tesszük. Az önzetlenség (hívjuk most ennek) vajon egy ugyanilyen emberi tulajdonság, amit gyakorlással fejleszthetünk..?? Mikulás, Jézus és sorolhatnám, mennyi tanító, mennyi példa van előttünk gyermekkorunktól kezdve.

Aztán néha félresiklik a dolog. Néha sikerül nem látni a fától az erdőt. Mert sok a felesleges inger. És csak az jön le, hogy , húúú venni kell valamit anyáméknak is, meg a gyereknek ezt, vagy azt vegyem…? Persze fontos, hogy mit, és hasznos, és néha már “túlsokaszempont”, ami őrületbe kerget. És megértetni a gyerekkel, hogy mire is fel, és mire is jó ez az egész.

De amikor kiborul-eltörik-szétesik, akkor le lehet ülni.
Akkor vissza lehet tekinteni, és kielemezni, mi végre is van, és mire – is – jó – ez az Egész.
És akkor lehet hallgatni az ösztönökre. Lehet figyelni az energiákra.
Nevezzük bárminek… kutassuk fel bárhogy… a lényeg nem vész el.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.