Vallomás magam-magamnak

Amikor várod, hogy kisüssön a Nap….

Csak csinálom a dolgom, mennek a napok. Azt gondolom, nem haladok, és ezért persze egyre fogy az energia.
Akkor kell valami, és az a valami belülről fog jönni.
Annyira vagyok már “rendben” , hogy tudjam, nem kívülről várható az a valami.
De mégis meglep, hogy milyen formában, mikor és hogyan bukkan fel.

Szörf a fészbukon… mert nincs jobb dolgom (ááá, dehogy. Csak agy-kikapcs. Az is kell…)

Belebotlom valamibe. Egy régi-régi kedves ismerősről megjelent egy cikk. És felkaptam a fejem! Azta! Tök jó!
Micsoda elismerés. Elért valamit, amiért küzdött. Igazán örülök neki!
Aztán éjjel érdekeset álmodok, Vele. Reggel megkeresem az álmoskönyvben,
mert hát a szkeptikusságot meg kell erősíteni egy kis utánajárással…
Az álmomban egy nagy félkör alakú vízesés felől látom,
hogy ő beleugrik az alul hömpölygő kerek tó vizébe, mert meg akarja mutatni, hogy ki tud úszni belőle.
Az álmoskönyv persze az ilyen részletességeket nem szereti.
A nagy víz pedig irigységet jelent. Hm….

Dehogy vagyok irigy! – ez volt az első gondolat, amire emlékszem… Ugyanis ennek már 3 hónapja. Elkezdtem írni, és jött a karácsonyi hajtás.
Sokszor megesik velem az abba-abbahagyás… És természetesen már nem is megy úgy a gondolatmenet , ahogy akkor ment volna. Azóta sok-sok dolog történt és változott. Hogy akkor hogyan dolgoztam fel, már nem tudom, viszont mivel ez idő közben történt hasonló dolog egy másik kedves ismerősömmel is, ezért mostanra több segítséget kaptam az élettől e téren (is).

Hogy most hol tartok?
Az irigység egy nagyon csúnya érzés. Általában nem beszélnek róla, vagy csak oda, és vissza soha. (rám irigykednek, de éééén soooha senkire)
Ez egy háládatlan téma. De létező.
Tudom, sokat dolgoznak, sokat tettek le az asztalra, megérdemlik, hogy elismerik őket végre, és TÉNYLEG örülök nekik!
DE én is sokat dolgoztam…. Engem mikor ismernek el??? (persze nagyságrendekkel kevesebbet dolgoztam… lehet itt a bibi… erről később…)
No, kéremszépen, ezt hívják irigységnek. Vagy mégsem…?

Van azzal valami baj, ha OLYAT szeretnék és nem AZT, amihez más már hozzájutott?
/Más nézőpontból figyelve a dolgot az, hogy valamire vágyom, már nem is tűnik rossz tulajdonságnak. /
Alapelv: a vágy szüli a boldogtalanságot. Ergo a vágyakozás negatívum. Nem szabad, fujjj, rossz ember… Miért akarsz magadnak rosszat…?
Ha ráadásul a vágy tárgya másvalakihez tartozik, még bűn is! Bizonyám… Bűnösnek lenni pedig nem épp felemelő érzés.
Ha másvalakihez tartozik – valakihez kötöd, (megláttad nála, megtudtad róla), rögtön asszociálsz magadban, hogy irigykedsz. Pedig nem rá, az illetőre, hanem magára az adott dologra vonatkozik az érzés.
Konkrét példán jobban látszik. A második kedves ismerős ügye a médiával azért már elég árnyalt érzelmet váltott ki belőlem (fejlődöm). De közelebbről megvizsgálva azt jelentette, hogy : a fene…. én miért nem…? brühühü (ez a hiszti).

Amikor megtörténik ez az érzelmi töltés, amikor elszomorkodsz magadban valamin, amit ráadásul csúnya irigységként diagnosztizálsz, akkor kell megállni. Akkor, ott, azonnal. Leülni, és végigmérni, mint egy kisgyerek. Jó vagy rossz az, amit érzel. Rossz. Oké, akkor most döntsd el, kell-e neked ez. Nem. Mi a teendő? Megszabadulni. Hogyan lehetne? – és itt ha megtorpansz, gondolj arra, mit mond erre egy kisgyerek. (na jó, lehet nem mondaná, hisz kisgyerek…) szóval hogy reagálna egy gyermek. – Hát csak ne érezzem..? ÉS Bumm! Igen. Ne érezd. Ennyi.

Amikor várod, hogy kisüssön a Nap…

Nézel ki az ablakon, pocsék idő van, nincs hangulatod, vagyis ami van, az pff… mint az időjárás. Ha sütne a Nap, jobb kedved lenne. Tényleg? És ha jobb kedved lenne, kisütne a Nap??

Nézzétek meg a kedves ismerőseim elismerését! Tényleg büszke vagyok rájuk! ~ Mária

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé.